A támogatás mértéke: 100 %

A projekt kezdete: 2020.11.01.

A projekt tervezett befejezési dátuma: 2022.12.31.

VEKOP 7.1.5 -16-2017-00005 - elsőként lakhatás- "ÚTRAVALÓ AZ ÚJRAKEZDÉSHEZ 3" program

A projekt célja az utcán, közterületen élő, a hajléktalanellátó rendszer éjjeli menedékhelyeit igénybe vevő olyan hajléktalan személyek "Elsőként lakhatás" támogatása, akiknek a lakhatás szempontjából fontos szociális kompetenciái és munkavállalói készségei, képességei fejleszthetőek, foglalkoztathatóságuk javítható annak érdekében, hogy az önálló életvitel "megtanulásával" képessé váljanak a hajléktalanellátó intézményrendszerből való kikerülésre.

A pályázati támogatás révén lehetőség nyílik az Egyesület szolgáltatásainak bővítésére, a meglévő szolgáltatások minőségének fejlesztésére. Programunk differenciáltan az utcán élő hajléktalan emberek különböző csoportjainak speciális problémáira és hiányállapotaira reagál. A fejlesztésből minimum 30 fő tartósan utcán, közterületen élő hajléktalan embert lakhatáshoz segítünk. A projekt elsődleges célja az utcán, közterületen élő, a hajléktalanellátó rendszert huzamosabb ideje igénybe vevő közterületen élő hajléktalan személyek támogatása, akiknek a "HausingFirst" szempontjából fontos szociális kompetenciái és készségei, képességei, lakásban éléshez szükséges készségeik fejleszthetőek, annak érdekében, hogy az önálló életvitel "megtanulásával" képessé váljanak a hajléktalanlétből való kikerülésre. 

Amennyiben vizuális típus vagy és több képet szeretné látni programunkról, akkor kérjük, keresd fel instagram oldalunkat is: https://www.instagram.com/kiutegyesulet/

VEKOP-7.1.5-16-2017-00005 azonosítószámú "Útravaló az újrakezdéshez 3" programunk véget ért. A zárócsoporton a résztvevők egyénileg értékelték a programot, azt, hogy miben segített, mit kaptak a program keretében és, hogy mit visznek tovább magukkal.
Örülünk a sok pozitív visszaemlékezésnek és annak, hogy a bekerülők túlnyomó többsége előre tudott lépni lakhatási-, munkaerő-piaci és egzisztenciális helyzete rendezésében. 😊
Nagyon gyorsan elrepült ez a két év a projektben, külön örültünk és nagyon köszönjük, hogy olyan ügyfelek is eljöttek a zárócsoportra, akik adott esetben már egy éve kiléptek a programból és azóta támogatás nélkül tartják fenn lakhatásukat, de kapcsolatban állnak egyesületünkkel. 😉👍 Nagyon örülünk, hogy hozzá tudtunk a program keretében járulni ügyfeleink előre lépéseihez. 😊

A résztvevők és munkatársak programértékelője megtekinthető Youtube csatornánkon:

https://www.youtube.com/@egyesuletkiut6055

Programunkat a szakmai megvalósítók is értékelték lezárásként.

Dr. Barsi Márton mentorként dolgozott a projektben, az alábbiakban olvashatók reflexiói:

"2020. december 1-tól 2022. szeptember 11. napjáig mellékállásban mentorként dolgoztam a Kiút Egyesületnél az uniós forrásból megvalósuló VEKOP pályázat keretében. Az akkori főállásom az Oltalom Karitatív Egyesület Kórháza volt, ahol az egészségügyi intézményben ideiglenesen fekvő hajléktalanok gyógyulása után elhelyezésével foglalkoztam, így amikor megkerestek a Kiút Egyesület részéről örömmel és motiváltan vállaltam el a munkalehetőséget. Ugyanis egy nagy segítséget láttam ebben, nevezetesen, hogy az addigi munkámat továbbfejlesszem. A korábban egészségügyi kezelésben részt vett hajléktalan ügyfél rehabilitációja után vagy hajléktalanszállóra került vagy utcára. Nem is lehetett "több" eredményt elérni, hiszen mint egészségügyi intézmény elsődleges feladataként a gyógyulást, lábadozást tűzte ki célul. A Kiút Egyesület programja ezen túllépett. Esélyt és szoros együttműködést kínált a kiválasztott ügyfeleknek, azzal a célkitűzéssel, hogy munkahely megszerzésével és megtartásával, illetve a pályázat lakhatási támogatása révén, olyan összegű előtakarékosságot gyűjtsenek, hogy adott esetben több hónapra elegendő biztos albérletet tudjanak kivenni. Mindez mögött állandó kapcsolattartás volt az ügyfél és köztem, mint mentor között. Nem csak a személyes találkozásokra gondolok, hanem példának okáért egy új állásinterjú előtt is még egyeztetni kellett az ügyféllel, hogy hogyan is viselkedjen és öltözzön fel. Sokszor nehézségekben ütköztünk. A legtöbb ügyfelet emlékeztetni kellett, hogy amikor megállapodást kötöttünk velük, az illető szó szerint csak a juttatásokat látta maga előtt. Lakhatást, étkezési támogatást, bérletet, illetve akár egyedi döntéskor tanulást támogattuk. Sajnos, aki nagyon mélyről jön, akár az utcán éveket töltött el és egy falat kenyérre sincs pénze, ezen juttatások hirtelen feldolgozhatatlanul soknak tűnhetnek. Ebben kellett a mentornak helytállnia, állandó kontroll alatt tartania az ügyfelét, illetve a heti TEAM-en referálni az adott ügyfél előrehaladásáról, státuszáról. De olykor szükség volt a társadalomtudomány különböző területével foglalkozó kollegák szaktudását is igénybe venni, beszélek itt pszichiáterről vagy akár hittanár segítségéről. Egy volt mentoráltam kapcsán mutatnám be, hogy valójában milyen változást hoztunk el az ügyfél életében.

Az ügyfelet nevezzük N.-nek, egy fiatal harmincas éveiben járó fiatalember, súlyos crohn beteg, több mint tíz éve hajléktalan, elmondása szerint édesanyja halála után került utcára. Többször feküdt kórházban a betegsége miatt, szakmája szakács. Amikor bekerült a VEKOP programba, fizikailag képtelen volt munkáját ellátni, mivel annyira lefogyott. A program lehetőséget biztosított N.-nek, hogy nyugodt, tiszta körülmények között aludhasson egy munkásszállón. Majd amikor megtörténtek egészségügyi beavatkozások, amelyek szükségességét permansen kommunikáltuk vele, végül olyan egészségügyi állapotba került, hogy újból munkába állt. Pár hónap munka és a félre tett előtakarékossága révén saját albérletet tudott kivenni. A megállapodásunkban még célként fogalmazta meg, hogy külföldön dolgozhasson, már nem is olyan megalapozatlan elképzelés. Egészséges és motivált, mindezen tulajdonságok újbóli megszerzésében és megtartásában az Egyesület szombati csoportjai és a heti mentori találkozók játszottak nagy szerepet.

Az gondolom egy olyan utazásban vettem részt a pályázatban eltöltött idő során, amelyben nem csak az általam mentorált ügyfeleknek sikerült újból felépíteni magukat, illetve újrakezdeniük az életüket, hanem saját magamnak is." 

Fehér Krisztina, projektvezető és csoportvezető reflexiói olvashatóak az alábbiakban:

"2020-ban nagy várakozással, lelkesedéssel, érdeklődéssel vetettem bele magam a programba. Később olyan váratlan események is betoppantak a folyamat közben, amelyek számomra nehezítő fizikai és lelki tényezőkként jelentek meg.

Nagyon jó volt, hogy az elején keményen tartottuk a kereteket, bár ez némi ellenállást váltott ki. Ahogy Kölesné Zsuzsa szakmai vezető is mondta: ebből lehet engedni…

A két év során új helyzetekbe kerültem, hiszen sem a családi, sem korábbi munkahelyeken nem dolgoztam együtt ilyen módon hajléktalan és/vagy cigány származású emberekkel.

A legmegrázóbb eset, hogy Mo-on eladják, vagy odaadják a gyerekeiket a szülők... 12 (Szilvi) vagy 16 évesen (Irén) egy lány mit tud tenni? Ott megáll a fejlődés, kiszakítják a természetes időkeretből. Számomra a válás miatt utcára került férfiak esete is megdöbbentő, hiszen – házassági szerződés nélkül – így minden feleződik, a ház meg a gyerekek miatt – általában – a felségnél marad… A férfi meg utcára kerül és érzelmileg nem tudja feldolgozni: beletette a munkáját, idejét és ez lett a vége. Azután italhoz nyúl, elkezdődik a lejtmenet…

A Sors: ki milyen családba születik bele? Mik a lehetőségei ezáltal? Honnan kell/ene kijönnie, kiemelkednie? Nem akarja, mégis ismétli a szülők, nagyszülők mintáit? Ezeknek a generációs mintáknak a megtörése, másik út választása: hosszú évek kitartó, belső munkája. Egy "felébredés" szükséges, vagy olyan segítő háttér, amely által képes rálátni a helyzetre… Mindez idő, rengeteg erőforrás…

Akinél a belső tartás, akarat az élete folyamán kialakult, az többlettel kezdhetett a programban. Bizalom a kiemelő folyamatban,- aki ezt meglépte és élt vele, az tudott kilépni a járt útról.

Sikertörténetek: azt kellett elfogadnom, hogy ami számomra egy pici lépés,- az az ügyfél számára óriási. Ilyen volt pl. Ági elhelyezése: kijutni a Dankóból és egy biztonságos helyre bejutni,- amit ki tud fizetni.

Örülök, hogy három nőnek is sikerült letennie a vizsgát, és mindegyikük dupla szakot választott!

Talán túl sokat vártam el a fiúktól, hogy letegyék a kresz-vizsgát? Vagy az otthoni környezet, a munkahely, a belső bizonytalanság ugyanakkor az önfejűség – mindez összeadódva: eleve elvágta volna őket a sikeres vizsgától? Vagy a prioritás, a mély elköteleződés az ügy iránt mégsem alakult ki bennük? B és S esetében az idő valóban rövid volt,- és nagyon tervezték a házvételt…

Sikertörténet L. esete is, aki súlyos, krónikus betegségből építette fel magát,- ehhez a lakhatási program és a csoportok is segítették. Még akkor is, ha az elején ezt nem akarta beismerni… Mivel az élet-halál kérdésével küzdött és túlélte,- szerintem mindent túl fog élni, a sajátos stílusában…

Az együttélés, az egy szobában tartózkodás és a kakaskodás két-három ember között: ez is új volt számomra. Mi mindent kitalálnak vádként, vagy meg mernek tenni a másikkal (fenyegetés),- ezeket a helyzeteket kezelni: jó, hogy az Egyesület vezetősége racionálisan állt hozzájuk. Ezt is megtapasztaltam tehát: a határok betartása és betartatása; nem kell az ügyfelek helyett megoldani minden problémát, nem kell beleszólni a közöttük lévő háborgásba,- hagyni őket a saját módjukon megoldani ezt a konfliktust.

Nyilván volt pár ügyfél, aki csalódottságot okozott,- de ugye ez a saját elvárásom miatt történt. A saját megközelítésemmel tudtam rájuk és a helyzetükre tekinteni,- ők pedig szintén a saját működésmódjuk mentén haladtak… Pár hét vagy hónap alatt nem lehet az évek, évtizedek romboló hatását feloldani, más irányba terelni.

Akik végig vagy még tovább is maradtak a programban, - náluk megtörténhetett a gondolkodásmód-változás, kezdtek más szemmel magukra tekinteni és a lehetőségeikre. A cselekvő- és döntésképességük is megváltozott ezáltal.

Amikor látták, hogy képesek elérni a céljukat, akkor feltöltődtek és megjelent náluk a motiváció, a lelkesedés. Ez az egyik kulcseszköz: az ügyfelek higgyenek önmagukban és a támogató erőkben,- így képesek kilépni a régi mintákból és új felé venni az irányt. Ez idő, energia és kitartás, hit, akarat. Akik együttműködtek a mentoraikkal és hallgattak rájuk, azok tudtak előrejutni.

A program során nemcsak az ügyfelekkel, hanem a kollégákkal is új helyzetekbe kerültem. Olyan reakciók törtek fel, amelyeket másutt nem éltem meg,- nyilván ez a kollégák személyiségétől és egy adott helyzet kialakulásától, megoldásától is függött. Rájöhettem, hogy többször kell hátra lépnem és úgy tekintenem a helyzetekre, személyekre, a saját működésmódomra.

Ez a 26 hónap egy időre elég volt ebből a típusú munkából, környezetből,- most mindenképpen másban akarom kipróbálni magam.

Az elmúlt két év tapasztalatát be fogom építeni és a reakcióimat igyekszem elemezni, a helyükre tenni. Megnézem, mi az, ami jól működött és mi az, amit másképp kell tennem, vagy egészen elengednem.

A Kiút Egyesület kiemelten sok időt ad az ügyfeleknek, a személyes kapcsolatápolásnak. Ennek mindig láttam a visszaigazolását. Most, hogy vége a programnak, újra csoportba szeretnének járni egyes ügyfelek. Ezt nagyon pozitív jelnek veszem. Kívánok sok erőt, sok ügyfélsikert és támogató erőforrásokat az Egyesület és dolgozói részére!"

Timár Luca Anna csoportvezető és mentor reflexiói olvashatóak alább:

"Nekem ez volt az első uniós projektem. Amikor elindult, nem tudtam, hogy pontosan mibe vágom a fejszémet. Csoportvezetőként nekem sokat segített, hogy minden alkalommal volt egy társam és közösen tudtunk tervezni, dönteni és valahogy mindig kiegészítettük egymást, még a néha felmerülő nehézségek ellenére is. Sokat tanultam a teameken, a csoporttervezésekkor, a csoportok tartásakor és úgy egyben ezalatt a 2 év alatt.

Sok minden történt ez idő alatt velem is, a csoporttagokkal is. Számomra a legmegrázóbb talán az volt, hogy egyes csoporttagok mindegy, hogy mennyi segítséget, hány újabb és újabb lehetőséget kaptak, egyszerűen nem éltek vele. Persze számítottam rá, hogy lesznek játszmák, manipulációk, viszont arra nem, hogy egy-két csoporttag mennyire nem lesz tisztelettel felénk vagy társaik felé.

Nem tudnék egy konkrét legsikeresebb történetet kiemelni, de nagyon sok olyan jó történettel találkoztam/éltem meg a 2 év alatt, amit örökre a szívembe fogok hordozni. A képzések sikeres teljesítése, a lakhatásuk megoldása, az ahogy fejlődtek hétről-hétre, még akkor is, amikor nagyon nehéz volt, amikor összeszorított fogakkal kellett valamit megcsinálniuk. Nehezen tudok pártatlanul beszélni, mert annyira az életem részei lettek az ügyfeleink. Akik beengedtek, közel engedtek magukhoz és őszintén, nyíltan mertek magukról beszélni, azoknak azt hiszem, hogy sikerült saját helyzetükhöz képest a lehető legtöbbet kivenniük a projektből. Olyan változásokat nézhettem, asszisztálhattam, segíthettem, kísérhettem végig, amire nem is számítottam. Örömmel néztem, ahogy segítik egymást, akár együtt éltek a Noszlopy szállón, akár "csak" a csoportok erejéig találkoztak. Azt hiszem olyan közösséget sikerült kialakítanunk a csoporttagokkal, akik tudják egymást segíteni, akik képesek segítséget kérni és leengedni a falat magukban és erre büszke vagyok!

Hálás vagyok, hogy részt vehettem a projektben. A padlóképek voltak azok a pillanatok, amiket a legtovább fogok felemlegetni és feleleveníteni magamban. Nem hiszek Istenben, de azokon az alkalmakon valami olyat élhettem át, amit a mai napig sem tudok megmagyarázni."

Tulipán Ági, csoportvezető gondolatai olvashatók az alábbiakban:

"Az első csoportnál annak ellenére, hogy a járványintézkedések nehezítették a munkát, a csoport szinte a végéig majdnem teljes létszámmal működött. Az ügyfelek a kezdeti ellenállás után aktívan vettek részt a munkában és látványosan fejlődtek is. Kialakult köztük egy támogatás, amiben a programon kívül is segítették egymást. Véleményem szerint a résztvevők közül az idősebbek és hosszabb ideje hajléktalanságban élők számára kevés volt az egy év, a második évben lehetett volna az alapozás után gyakorlatba ültetni a tanultakat, jó volt, hogy több ügyfél az egy év után is a programban maradhatott.

A második csoportban többen dolgoztak már az program kezdetén, és nagy volt a fluktuáció is. Lucával kidolgoztunk egy programot, amiben egymásra épülő elemekkel szerettünk volna dolgozni, de ezt nem sikerült megvalósítani, mert csak nagyon kevesen és azok is rendszertelenül jártak a foglalkozásokra, ezt nehezen éltem meg. Míg az első csoporttal a nehézségek ellenére élvezetes volt a munka, a második csoportnál már szinte értelmetlennek láttam a foglalkozásokat. Míg az első csoport az ellenállás leküzdése után szívesen alkotott, játszott és őszintén el tudta mondani a véleményét, érzéseit, addig a második csoportnál szívesebben vették a kötetlen beszélgetéseket egy- egy téma mentén. Az utolsó néhány alkalmon már kevesen voltak jelen, azok sem ugyanazok, így több témát elölről kellett kezdeni, nem lehetett egymásra építeni az alkalmakat.

A legpozitívabb élményem a közös festés és a stresszoldó alkalom volt. Itt nézheted meg az elkészült festményeket::)

https://www.instagram.com/p/CqvqH2votaM/<br>

A legmegrázóbb pedig egy olyan ügyféllel való konfliktus, akivel 20 éve ismerjük egymást.'